Ha már egyszer meggondolatlanul ghostokról meg monsterekről lett megcímezve a blog, nyilván kezdjünk olyan filmmel, amiben sem ghost, sem monster. Sőt, az elején nem is nagyon lehet tudni, hogy a fenéből lesz ebből egyáltalán film - pedig olyan film lesz belőle, hogy a fal adja a másikat*.
Az Alexandre Bustillo és Julien Maury rendezésében (mindkettő elsőfilmes) készült film nagyon röviden fogalmazva feszes, sokkoló és érthetetlen. Ez utóbbi tulajdonságát egészen a végéig tartja, de ne szaladjunk ennyire a dolgok elé, később úgyis muszáj lesz kitérni arra is és az újabban felpezsdült francia filmes életre is. A filmben gyakorlatilag két szereplő van, az egészen elképesztő (és a Betty Blue óta nem ok nélkül sztárolt) Béatrice Dalle és - emlékszünk ezer évvel ezelőttről egy szöszi kislányra, aki még szocreál léptékben is förtelmes pulóverben duruzsolta, hogy Joe Le Taxi? na, nem ő, hanem a testvére - Alysson Paradis. Előbbi alap, utóbbiról soha egy büdös szót nem hallottam, mindkettő nagyszerűen hozza, amit várunk tőlük, előbbi kétségbeejtő fapofával öldököl, amit csak néha szakít meg egy-egy teljesen pszichotikus visítással, utóbbi pánikszerűen menekül, hisztizik, majd beindul nála is az anyatigrisgép, hiszen terhes: nem habozok leírni, hogy színészi játék, merthogy ebben a filmben az is van. (Márpedig az, valljuk meg őszintén, nem a horrorfilmek conditio sine qua non-ja.) Van ez a két szereplő, gyakorlatilag a többi csak azért, hogy legyen kin kiélni a gore-dömpinget, de velük együtt sincs összesen tíz szereplője a filmnek. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a film nagyrészt házon belül játszódik, nem nehéz kitalálni, hogy itt nagyon erős dolgokat kellett letenni az alkotóknak** ahhoz, hogy egyáltalán nézhető legyen a film, amely - jelen esetben - nem egyszerűen nézhető, de közel zseniális, mindemellett csak erős gyomrú, tabusértésekhez szokott nézőknek ajánlható.
<spoiler> A történet maga ugyanis nem nagy szám: az ismeretlen (a Betolakodó: sajnos ezt sikerült magyar címmé varázsolni; Ott bent (A betolakodó) - én kérek elnézést) mindenféle sebzére alkalmas tárggyal hajkurássza Sarah-t a házban, akinek elég baj lenne, hogy egy autóbalesetben elvesztette a férjét és nem biztos, hogy a pocakjában a gyerek ezért kárpótolja. A Betolakodót viszont kárpótolná - mint említettük, tabuk nem nagyon vannak a filmben -, mint egy népdalküszöb jelzi a jelenet, honnan kezdődik a voltaképpeni film: Sarah hasába szúr egy gondosan fertőtlenített ollót és nekiáll kiszedni belőle a gyereket. A film lecsitulni látszana, ahogy a nő bemenekül a fürdőszobába és magára zárja az ajtót, de nem, ilyen nem történik: mindig beesik valaki, akit le lehet hentelni különféle furfangos és kevéssé furfangos, célratörő és kevéssé alkalmas eszközökkel. A mészárlásból amúgy véletlenül Sarah is kiveszi a részét; két mozdulattal nyírja ki azt, akit valószínűleg éppen a legkevésbé szeretne holtan látni, mit ád az adrenalin meg a hiszti. Kénytelen-kelletlen és részben véletlen kimerészkedik a fürdőszobából és felveszi a harcot, merthogy muszáj - innentől meg az ember tényleg csak kapkodja a fejét a szó mindkét értelmében. Merthogy sajnos vannak itt elb...tt jelenetek is, de szerencsére nem ez dominál, hanem az iszonyú brutalitás. Az ember egyszerűen nincs felkészülve annak a látványára, hogy úgy vágnak hasba egy terhes nőt, hogy a magzatvíz loccsan a padlón. És itt el is érkeztünk a film Achilleus-pontjához, ami a magzat: szerencsétlen gyerekről annyira irtózatosan gyér képeket kapunk, hogy valószínűleg egyszerűbb lett volna kihagyni az egészet, de ha már tényleg olyan fontos látni, hogy szivárog az orrából a vér, akkor - take a note! - invesztáljunk már bele öt fillérnél többet, mert így kicsit röhejes. Amúgy ez a film egyetlen röhejes pontja, a többit csak a néma csöndbe harsanó felszisszenésekkel tudom jellemezni. </spoiler>
Happy End természetesen nincs, hacsak az nem, hogy kiderül végre - akinek addig nem -, hogy miért akarja a Betolakodó olyan kétségbeesetten a gyereket. A zárókép meg olyan, amilyen, háromféle ember van a világon; akinek tetszik meg akinek nem. Meg a többi.
A L'Interieur, bizony mondom néktek, 2007 egyik legjobb filmje volt és a műfajban is hozott oly' dolgokat, amelyeket előtte semmi, szerény véleményem szerint szarráhájpolt Haute Tension-t vagy a Rec-t például csuklóból veri. Vagy kötőtűvel szúrja nyaki ütőéren, hogy stílszerűek legyünk, pedig egyáltalán nem rossz filmek azok sem, sőt. Hamarosan folytatom is valamelyikkel.
---
* Az ajtó másik fele itt. És igen, ha jobban megnézitek, egy ollóval van a csaj keze a falhoz szögezve.
** Csak hirtelen eszembe jutott, hogy aki a már hej, de nagyon csúszó Hellraiser-remake (Hellraiser 2009, muhaha) rendezésére eme két fiatalembert várta volna, az csalódik. Sajnos.
